SHOTOKAN
Jelentése: Gichin Funakoshi az általa kidolgozott rendszert mindig is csak Karate-Do-nak hívta, az idők során azonban annyian megváltoztatták, annyi új stílus keletkezett, hogy mára teljesen elfogadottá lett a shotokan mint stílusnév is Az első edzőtermet a mester beceneve után "Shoto" iskolájának Shotokan-nak nevezték el. Innen ered a későbbi Shotokan Karate elnevezés megkülönböztetésül más stílusoktól.
Jellemzői: A karate olyan "pusztakezes" önvédelmi rendszer, melynek az alapító elképzelései szerinti célja elsősorban a technikák gyakorlása általi személyiségfejlesztés, jellemformálás. Csak ezen túlmenően számítanak a technikai és praktikus küzdelmi elemek, melyek az ütések (tsuki), a csapások (uchi), a rúgások (keri) és ezek védései (uke-waza) által jelentkeznek. Az ezek által elérhető eredmények a karate-do gyakorlása során csak másodlagosak lehetnek. A karatét megelőző korokat idéző és a shotokan fejlődésére meghatározó hatással bíró elv és kifejezés az ikken hissatsu, mely talán a legjobban tömöríti és fejezi ki a karate lényegét, és egyben a karate technikák fejlődését leginkább determinálja. Az "egy ütéssel ölni" elve ugyan szerencsére ma már sehol nem alkalmazott, ma már csak jelképes, azonban a kifejezés által sugallt hozzáállás, szellemi megközelítés, a mögötte rejlő tartalmi követelmények átitatják a mai karate teljes egészét. A fenti elv elvárja követőjétől, alkalmazójától, hogy teljes odaadással, teljes figyelemmel és koncentrációval, egyúttal a maximális erő és technikai koncentrációval vegyen részt a küzdelemben. Ugyanez a körültekintés várható el az ellenféllel kapcsolatos helyzetfelmérésben, a körülmények mérlegelésében is. Arról az egy, meg nem ismételhető lehetőségről szól, melyet, ha kihasznál az ember, akkor győztesen kerül ki a küzdelemből. Míg, ha nem él a lehetőséggel, ha nem ragadja meg az alkalmat, akkor jóvátehetetlen hibát követ el, meg nem ismételhető, soha vissza nem térő alkalmat szalaszt el. Ettől egyszeri, egyben megismételhetetlen a pillanat, ettől meghatározó a felelősség az adott helyzetben. A kifejezés a múltban könnyen a halált jelentette, míg ma "csak" a vereséget, a kudarcot, az eredménytelenséget.
Ez jellemzi a mai
shotokan karate versenyszabályait (a kata és a kumite versenyszabályokat
egyaránt), valamint az egyes technikákat, ugyancsak ez a megközelítés az
elvárható a mindennapi gyakorlás során is.
|
|||
JELLEM, BECSÜLET, AKARAT, ÖNURALOM, TISZTELET |
|||
|
|||